Lazítsunk a spiccen!
Ha azt mondanám, nem mindegy, hogy hogyan teszed le a feederbotodat a tartóra elhinnéd? Gondolnád, hogy a túlfeszített spicc riasztólag hat a kapó halra? Azt hinnénk, hogy mindegy, pedig nagyon nem az, mindjárt el is mondom, hogy mennyire.
Mikor elkezdtem feederezni, még a hőskorban, folyamatos gondot okozott, hogy hogyan is tegyem le a feederbotot, és annak spiccét milyen pozícióban állítsam be, azaz mennyire feszítsem azt meg. A spiccfeszítéssel az volt a bajom, hogy mindig azt hittem, hogy ha nem görbítjük be valamennyire, akkor majd nem fog látszódni a kapás rajta megfelelően. Szerintem ezek a dilemmák minden kezdő feederesnek problémát okozhatnak, de az is lehet, hogy még azok sem tudják teljesen jól kezelni ezt a dolgot, akik már régóta hajtogatják a rezgőspiccest. Ennek a dilemmának a bemutatására és annak kezelésére nemrégiben a Nagykunsági-főcsatornán horgásztam, ahol nagyon erősen érződött a különbség a helyes és a helytelen botkezelés között. De kezdjük is rögtön az elején!
A csatornák halfaunája igen változatos, sosem tudjuk milyen halfaj lesz a következő a horgunkon!
A ládánk vagy fotelünk vízpartra történő állítása során már elkövetik sokan az első hibákat, amelyek egyébként nagyban befolyásolják a horgászatuk sikerességét. Ebben a gondolatmenetemben arra gondolok, hogy mindennek kézre kell esnie körülöttünk, így egy jobbkezes horgásznak az etetőanyagot és a csalikat tartalmazó tálkáját a bal oldalára célszerű elhelyeznie, mert az így fog legjobban a kezére esni. De ugyanennyire fontos a feederkar és ez által a feederbot megfelelő elhelyezése is. Véleményem szerint a feederbot akkor van optimálisan elhelyezve egy jobbkezes horgász esetében, ha a feederkar a bal oldalon van felfogatva a ládánkra, így tehát a jobb combunkon, vagy amellett lesz a nyél, ami bal felé egyre távolodik tőlünk. Az így letett feederbotunk spicce tehát tőlünk balra helyezkedik el, ez azért így a legjobb, mert kapás esetén egyből rá tudunk emelni a botra, nem kell amolyan matchbotosan hatalmasat bevágnunk, hogy kontaktus jöjjön létre az akasztás pillanatában. Ezúttal a Nagykunsági-főcsatornára látogattam el, horgászatom apropója a Feeder Országos Bajnokság döntője volt, ahova sikerült az előkelő 21. helyen kvalifikálnom magamat a 40 versenyző közé. A csatornáról érdemes tudni, hogy két olyan halfaj is él benne, ami a versenyen szóba jöhet, ez pedig nem más, mint a dévérkeszeg és a törpeharcsa.
Bár a keszegfélék közül a dévérből van a legtöbb,
azért a karikakeszegek közt is találunk szebb példányokat.
A csatorna tele van vándorkagylóval, ami könnyedén elvághatja a zsinórunkat.
A kettő közül azonban ez utóbbi az, amivel mindenki találkozni fog, a dévérrel már nem is olyan biztos a randevú. A csatorna egyébként körülbelül 35 méter széles és a legmélyebb pontja eléri a 4-4,5 métert, valamint a nyári időszakban elég erős a sodrása is, ezért kellő odafigyelést kíván a horgásztól, ha teli szákkal akar felállni a horgászat végén. Ezt a viszonylagosan mély és kellően erős sodrással rendelkező vizet egy nehezebb etetőanyaggal és földdel célszerű meghorgászni, ezért a Serie Walter Racer etetőanyagok közül a Riverre esett a választásom, amelyből kettő kilót kevertem be. Az etetőanyagot megédesítettem egy teáskanálnyi Maros Mix édesítőszerrel, valamint egy fél flakonnyi Serie Walter Brasem aktivátorral ízesítettem, így egy kifejezetten édes és aromás etetőanyagom lett, ami folyóvízen kifejezetten előny, mert ez az édes aromafelhő messziről odarántja a halakat és garantáltan nem telítjük el a vele azokat, mert a víz állandóan mossa azt. A földem ezúttal egy kifejezetten nehéz keverék, ami 2 zacskó Maros Mix sötét barna agyagból és egy zacskó Serie Walter Heavy Leam-ből állt, míg az előbbi kifejezetten nehéz és füstmentes föld, addig az utóbbi nehéz, de füstöl is valamelyest.
Egyszerű, de annál fogósabb keverék.
Hat kiló földet kevertem be, amiből két kilónyit rá is
rostáltam az etetőanyagra, ami így jobban ellenállt a sodrásnak.
A 2 kiló etetőanyaggal és a 6 kilónyi földdel meg tudjuk oldani az öt órás horgászatot, ebbe belefér az alapozásra szánt nagyobb mennyiség is. A nagyobb sodrás nagyobb súlyú kosarakat is igényel, aminek véleményem szerint 40, de maximum 50 grammnak kell lennie. Ezeket a kosarakat még éppen el lehet dobni egy 360-as medium feederbottal is, így ezért egy 360-as hosszúságú Tubertini Concept TB medium feederbotot vittem magammal és egy 6500-as Venum orsót, amire ezúttal nem monofil, hanem fonott zsinórt csévéltem fel. Az orsóm dobjára 0,12-es Tubertini Concept X8 fonott zsinór került, ami nyúlásmentessége végett azonnal közvetítette a kapást számomra. Ennek a közvetlenségnek az a legnagyobb szerepe, hogy ha egy törpeharcsa bekapja a horgomat, akkor azt rögtön észreveszem, nem fogja benyelni a horgot és nem ül majd rajta észrevétlenül lopva az értékes horgászperceket.
Fonott zsinór volt a jó megoldás az orsó dobjára.
Ezen a ponton viszont vissza is kanyarodok a címre és a bevezetésben taglalt bot elhelyezésére is, mert ezzel a fonottzsinóros szereléssel nem volt ideális a peca, ha a kosár beérkezése után rögtön zsinórt süllyesztettem és elloptam minden felesleges centit abból. Sokkalta célravezetőbb volt a horgászatom során, ha a kosár fenékre süllyedésének pillanatát követően - mikor meglazult a zsinór - magára is hagytam a szereléket és így annak hasa belefeszült a sodrásba. A nyúlás nélküli zsinórral jól láthatóak voltak így is a kapások, viszont az óvatos halak nem érzékelték a spiccet és nem köpték ki a horgot rögtön. Bizony egy ilyen kis apróság, minthogy meg van-e feszítve a spiccünk, vagy lazára van hagyva a zsinór és ez által a spicc is, olyan markáns különbséget okoz, mint a horgászatunk sikeressége, vagy éppen sikertelensége.
Nem kellett túlságosan finomkodnom ezúttal.
Az Erdei kosarak közül a 40 és 50 grammosak voltak a megfelelők ezúttal.
Jó ezekre a dolgokra odafigyelni és tudatosan alkalmazni azt. Emlékszem: ez a nagy zsinórhassal történő horgászat a tiszakécskei nagy dévérek megfogásakor is döntő szereppel bírt. Ott is a halak olyan óvatosak voltak, hogy ha egy kis ellenállást éreztek a horog beszippantása során, rögtön ki is fújták azt, így voltak olyan horgászok, akiket látványosan elkerültek ezek az öreg halak. Visszatérve a horgászatra, kevés alapozó etetéssel kezdtem meg a horgászatot, mivel itt a halak ott vannak már előttünk, nem kell őket messziről csalogatni, ezért elegendő a normál etetőkosárral való ütemes és csendes beetetés. Aztán a tényleges horgászat megkezdése után rögtön meg is jöttek az első kapások és a halak is, amelyek közt akadtak szép dévérek és karikakeszegek is. Az első keszeges hullám után aztán szépen lassan megérkeztek a törpeharcsák is, amelyek át is vették az uralmat, így a horgászat további részében ők voltak a főszereplők, egy-egy keszeggel kiegészítve. Érdekes és fontos tapasztalat volt a versenyre készülve, hogy míg a folyamatosan fogható törpeharcsák átlagsúlya 3-4 dekára volt tehető, addig a keszegek átlaga elérte a 25-30 dekagrammot, ami azt jelentette, hogy egy keszeg megfogása 7-10 törpével ért fel, nem kis dilemmát okozva a horgásznak ezzel.
Tökéletes akadás!
Egy szép fogás a csatorna ajándéka!
Egy gyors horgász 170-180 darabot is megfoghat belőlük, de az még így is csak maximum 6-7 kiló, amihez elegendő 25 darab keszeg megfogása is öt óra alatt. Valószínűleg meg kell próbálni keszegre horgászni, mert ez lehet majd a győzelem kulcsa, azonban a törpeharcsákra is nagyon oda kell figyelni, mert az ő súlyuk is döntő lehet. A megfelelő technika kézben van egy ilyen helyzetre, úgyhogy türelmetlenül, de mégis”lazán” várom a versenyt.
